Dunaharaszti MTK

DMTK videók a Youtubon

khantry design
DMTK Sportbál 2011
Sportolóink elismerése
   DMTK Tenisz

Tenisz

Tenisz

DMTK Tenisz szakosztály

1933. év nem csak a sakk szakosztály megalakulásának éve volt Harasztiban. Károlyi József és Proszonics Ferenc vezetésével létrejött a tenisz szakosztály, és a lelkes kis csapat a Némedi úton, a Forstner ház mögötti pályán folytatta rendszeres edzését. Az 1939-ig működő szakosztály a megyében vett részt az egyéni és a csapatbajnokságokon.

A háborút követően a 60-as évek hozták meg a tenisznek az újraalakulás lehetőségét, bár akkor még a Csepel Autó VSE támogatásával. ez az időszak Sumakker Péter nevéhez kötődik. A Kis Duna és a Holt Ág közötti csücsökben – amelyen korábban a kézilabda edzések folytak – kezdődött meg a játék. A rendszerváltást követően azonban Dunaharaszti visszakapta tulajdonjogát a terültre, amelyen már két teniszcsapat is készült a kerületi egyéni és csapatbajnokságokra.
1994-ben az akkori Tenisz Klub tagjai az Önkormányzathoz fordultak azzal a kéréssel, hogy szeretnének a DMTK keretén belül, mint szakosztály működni. A kérést az egyesületi vezetők is támogatták, így a következő évben már egyesületi sportágként indultak a bajnokságban, amelyet éveken keresztül felváltva nyerték az I. és a II. csapat tagjai. 2004-ben például egymás ellen játszották a döntőt.
A veterán csapat kevesebb sikerrel, de annál nagyobb lelkesedéssel versenyzett.
Néhány éve új színfoltja a szakosztálynak a női csapat, amely megszervezését követően máris megkezdte küzdelmeit a bajnokságban.
Meg kell említenünk a fiatalon elhunyt Tóth József nevét, aki hosszú éveken keresztül gondozta, a területet, akinek köszönhetően mindig rendben volt a klubház, és főztje nélkül elképzelhetetlen volt bárkinek is a névnapja a csapatból….
2007-től 2009-ig Rötzer György vette át a szakosztály vezetését, majd 2010-től Bácsi István egy személyben látja el a szakosztály vezetését és a gondnoki teendőket.
A csodálatos környezetben található négy, gondosan karbantartott salakos pályán azonban nem csak a versenyzőknek, hanem a teniszkedvelő amatőröknek is a rendelkezésére áll. 2002. év óta télen is lehetséges a tenisz, miután a pályákra sátor került. A 2006-ban felújított és azóta is folyamatosan modernizált klubházban kényelmes öltözők várják az érdeklődőket.

 

DMTK Tenisz szakosztály

Joomla SEO by AceSEF

Legközelebbi esemény

Bejelentkezés