Dunaharaszti MTK

DMTK videók a Youtubon

khantry design
DMTK Sportbál 2011
Sportolóink elismerése
   DMTK Sakk

Sakk

Sakk

DMTK Sakk szakosztály

1933-ig kellett várni, hogy a labdarúgás és a kézilabda mellett egy újabb szakosztályban is meginduljon a sportélet. Talán senkit sem lep meg, hogy a sakkozók alakuló ülése – a labdarúgókhoz hasonlóan – egy étteremben, nevezetesen a Simon vendéglőben (Fő út - Némedi út sarok) történt, amely kezdetben nem csak a versenyeknek, hanem a csapat edzéseknek is helyet biztosított.

A világ legismertebb és legtöbbet játszott intellektuális játékának számító sakk szakosztályi megszervezése Károly József, Reiss János és dr. Hoffmann gyógyszerész nevéhez fűződött. Kezdetben a Budapest bajnokságban, majd 1936-tól a megyében szerepeltek a játékosok.

1936 és 40 között a Szántó vendéglő, adott otthont a csapatnak, utána pedig a vasútállomás mögött találahtó, régi kultúrház. 

A sakkéletben a háborút követően nem csak a szervezők voltak aktívak. A játékosok között olyan köztiszteletben álló, ismert nevek is felbukkantak, mint Stöckl, Weidinger, Witzing, Szerdahelyi, Havasi, Boros, Meszerits,vagy Schreiber. A sakk szakosztály gerincét később is elsősorban a helyiek alkották, többek között Lugosi József, Weidinger Lénárd, dr. Helméczy Mátyás, Szirbik Péter, Erdélyi Rudolf, Kovács István, vagy Schubert Gyula.

Az 1980-as évek végén, a 90-es évek elején a nehéz anyagi körülmények között lévő sportágat a dunavarsányi Petőfi Sportkör támogatta. 

A szakosztály edzéseinek és versenyeinek ma már évek óta a József Attila Művelődési Ház ad otthont. Az intézménnyel közösen egy nagyon fontos nevelői feladatot is ellát a szakosztály: a fiatalok, az utánpótlás nevelését.
Schubert Gyula, a sakk szakosztály jelenlegi vezetője nem csak aktív csapattag, hanem a Dunaharaszti sakkélet meghatározó személyisége, aki fáradhatatlanul keresi és neveli a fiatalokat. Ő vezeti a szakosztály sakkiskoláját is, amely hosszú távon biztosítani képes a helyi sakk-utánpótlást. Neveltjei eredményeire egész Dunaharaszti büszke lehet. (Kökény Norbert például nyolc évesen korcsoportos magyar bajnok, aki Porto Carrasban rendezett korcsoportos világbajnokságon is részt vett.) Nem véletlenül jutalmazta 2008-ban Schubert Gyulát az Önkormányzat, a „Dunaharaszti Gyermekeiért” kitüntetéssel.
Szükség is van az utánpótlásra, hisz 2009-ben a sakkcsapat a legfelsőbb osztályba jutott. S bár 2010-ben nem sikerült bent maradni az NB I-ben, 2011-ben újból feljutottak. Mindez köszönhető a lelkes, küzdő szellemű csapatnak, melynek tagjai: Bérczes Csaba, Döry Jenő, dr. Bencze László, dr. Hetényi Géza, Egedi István, Jovanovics Zoltán, Király Zoltán, Kovács István, Medvegyné Balogh Emese, Pálvölgyi István, Schubert Gyula, Szilágyi Péter, Szőllősi László, Tompa János, Varga Péter, Végh Endre.

 

DMTK Sakk szakosztály

Joomla SEO by AceSEF

Legközelebbi esemény

Bejelentkezés