
Katona Antal és Makay László 1997 nyarán alakította meg a DMTK karate szakosztályát. Kezdetben a Masutasu Oyama által létrehozott Kyokushin karate volt a sportág profilja, amely akkoriban egy teljesen új stílus volt a tradicionális karate alapjaira építkezve.
A stílus lényege, hogy az emberi test valamennyi energiaforrása mozgósítható és egy pontra irányítható legyen.
A szakosztályt Horváth János és Makay László irányították. Az edzéseket Asztalos Attila, fekete öves mester vezette, amelyet hónapokon keresztül csak egyetlen lelkes és kitartó fiatal, Makay Miklós látogatta.
A kitartó toborzó munka azonban hamarosan eredményre vezetett, és egyre több fiatal jelent meg a teremben, hogy teste mellett a lelkét is eddze. Nem is volt ekkor még más célja a szakosztálynak, mint a fiatalok egészséges életmódra nevelése, a gyerekek önfegyelemre, fegyelemre tanítása. A hiedelmekkel ellentétben a harcművészet oktatásának mai célja az önmagán és indulatain uralkodni tudó emberi szellem kialakítása.
2001-ben stílusváltás következett, és a Kyokushin karate-ből kifejlesztett, látványos támadó elemekkel rendelkező Ashihara karate lett a szakosztály fő profilja.
A szakosztály sportolói egyre eredményesebben szerepeltek a különböző stílusú versenyeken. Makay Miklós és Roszkopál Ferenc szinte minden versenyről arany- vagy ezüstéremmel tértek haza. 2005-ben az első nemzetközi sikert is elkönyvelhette magának a szakosztály. A Dániában rendezett Ashihara Karate Világbajnokságon Makay Miklós arany, Roszkopál Bence pedig bronzérmet nyert. Ezzel kezdődött a szakosztály nemzetközi sikersorozata. A következő években Csurkáné Dőcsakovszky Mária egy VB bronzérmet, Makay Miklós szintén egy világbajnoki bronzérmet, míg Roszkopál Bence két VB és egy EB bronzot is szerzett. Bence mindezt 2010-ben még egy EB arannyal is megfejelte. De a többiek is szép számban gyűjtötték az érmeket a különböző hazai és nemzetközi verseneken.
Mára a szakosztály négy feketeöves mesterrel rendelkezik, akik lelkesen oktatják a dunaharaszti fiatalokat a karate szépségeire. A szakosztály a Magyar Karate Szövetség és a Magyar Kyokushin Karate Szövetség bejegyzett tagja.